Mi a BDS, az alapítók saját szavaival

A bojkott, a tőkekivonás és a szankciók kampánya, a BDS, arra kéri a fogyasztókat, a kampuszokat, az egyházakat, a szakszervezeteket, a cégeket és a kormányokat, hogy szigeteljék el Izraelt, amíg az el nem fogad egy rögzített politikai követeléslistát. Szervezői erőszakmentes nyomásként írják le, a dél-afrikai apartheid elleni küzdelem mintájára. A szkeptikus olvasó azokkal a szövegekkel kezdjen, aztán a kampány legismertebb alapítójának rögzített szavaival, ne bármelyik oldal jelszavaival. A dokumentumok nem egy szűk tiltakozást írnak le egy bizonyos kormány vagy egy bizonyos település ellen. Olyan feltételeket írnak le, amelyek, ha a szerzőik meghatározása szerint teljesülnek, véget vetnének Izraelnek mint zsidó nemzetállamnak.

Mit mond valójában a 2005-ös felhívás

2005. július 9-én arab csoportok koalíciója kiadta a palesztin civil társadalom BDS-felhívását. A Foundation for Defense of Democracies három követelését rögzíti: véget vetni „minden arab föld” megszállásának és gyarmatosításának, és lebontani a ciszjordániai sorompót; elismerni a „teljes egyenlőséget” Izrael arab állampolgárainak; valamint „tisztelni, védeni és előmozdítani a palesztin menekültek jogait, hogy visszatérjenek otthonaikba és vagyonukhoz”, olyan megfogalmazást, amelyet maga a felhívás egy 1948-as közgyűlési ajánláshoz köt (FDD).

A harmadik követelés a sarkalatos pont, és a nyugati közönségnek gyakran ezt magyarázzák a legkevésbé. A BDS a visszatérést, a menekültstátust igénylő későbbi nemzedékekét is, nem alkuképes belépési jogként kezeli Izraelbe, az 1949-es fegyverszüneti vonalakon belül. A BDS saját oldalán közölt számokra hivatkozva az FDD több mint 7,25 millió, arab menekültként leírt embert jegyzett, szemben mintegy 6,7 millió zsidóval és 1,9 millió arabbal, akik izraeli állampolgárok. Omar Barghouti a saját könyvében korlátlan visszatérést követel mindenki számára, aki ezt a státust igényli, beleértve az 1948-ban távozottak leszármazottait. Az FDD következtetése, hogy az ilyen visszatérés egy zsidó többségű demokráciát egy másik, arab többségű állammal váltana fel. Barghouti a demográfiai ellenvetést annak védelmeként utasítja el, amit gyarmati rendnek nevez. Ez nem félreértés a két oldal között. Ez maga a vita (FDD).

Az első követelés is tágabb, mint „Ciszjordánia”. A „minden arab föld” a felhívásban meghatározatlan marad. Az FDD megjegyzi, hogy „minden” ilyen föld megszállásának befejezése azt jelenti, hogy az izraeli ellenőrzés az 1949-es vonalakon belül is illegitim. Az izraeli ellenőrzés befejezése azon a területen, amelyet az izraeliek Júdea és Szamária néven neveznek, a kampány saját hármas tesztje szerint nem volna elég.

Alapítók, és amit Izrael létéről mondtak

Omar Barghouti, aki Katarban született arab szülőktől, 2004-ben segített elindítani a palesztin kampányt Izrael tudományos és kulturális bojkottjáért, és a BDS fő nyilvános arca (Influence Watch). A Palesztin BDS Nemzeti Bizottság 2007-ben alakult meg Ramallahban a munka összehangolására. Sok kutató az elszigetelési stratégiát a 2001-es durbani konferencia civil fórumáig is visszavezeti, amely „Izrael teljes és totális elszigetelésére” szólított fel (FDD).

Barghouti nem beszélt rejtélyesen. Az Egyesült Államok Képviselőháza a 2019. július 23-i H. Res. 246-ban így idézte: „Ellenezzük a zsidó államot Palesztina bármely részén. Egyetlen palesztin, egyetlen racionális palesztin, egy palesztin, aki nem adta el magát, soha nem fogad el zsidó államot Palesztinában” (Jewish Virtual Library). Ugyanennek a könyvtárnak a megjegyzésgyűjteménye rögzíti, hogy az egyállami kimenetel „unitárius állam volna, ahol a zsidók meghatározás szerint kisebbségben lesznek”, és hogy ha a menekültek a BDS feltételei szerint térnének vissza, „a palesztin kisebbségből palesztin többség lesz abban, amit ma Izraelnek hívnak” (JVL). Ahmed Moor, a BDS híveként írva, egy mondatba sűrítette a következményt: „A BDS igenis a zsidó állam végét jelenti.” Ezek nem ellenséges parafrázisok. A beszélők szavai.

Az Anti-Defamation League ezt az anyagot használta arra, hogy a BDS-t megkülönböztesse a tárgyalásos kétállami kimenetelre irányuló nyomástól. Amikor két, magát cionistának nevező tudós a bojkottot egy zsidó állam megmentésének módjaként támogatta egy arab állam mellett, Barghouti a támogatást a BDS „kisajátítására” tett kísérletként utasította el. Az ő előadásában a probléma nemcsak a megszállás 1967 után. Izrael léte zsidó államként (ADL).

Eredmények, fordulatok és a gazdasági mérleg

A BDS-nek voltak taktikai nyereségei: diákönkormányzati határozatok, egyes egyházi és szakszervezeti szavazások, nyomás kulturális helyszíneken, és néhány céges döntés ciszjordániai működésről. Ezek az epizódok valósak, és a mozgalom hirdeti őket. Nem hozták létre azt az elszigetelést, amelyet a 2005-ös felhívás kért. A Jewish Virtual Library kampánytörténete arra jut, hogy nem volt hatása Izrael politikájára, és jelentéktelen hatása volt Izrael gazdaságára, miközben az Egyesült Államok és Izrael kereskedelme erős maradt: a behozatal és a kivitel együtt több mint 38 milliárd dollár volt az általa vizsgált időszakban (JVL).

Ahol cégek gyárakat költöztettek, júdeai és szamáriai arab munkások néha elvesztették az állásukat. A SodaStream, amely izraelieket és helyi arabokat foglalkoztatott egy ciszjordániai telephelyen, később a Negevbe tette át a termelést; a költözés után a BDS továbbra is célba vette a céget. Izraeli tisztségviselők és egyes üzleti vezetők az ilyen eseteket annak bizonyítékaként hozzák fel, hogy a kampány árt azoknak, akiket képviselni állít (FDD). Tudományos társaságok izraeli bojkottokat fogadtak el, köztük az American Studies Association 2013-as szavazását. Nagy számú egyetem megtagadta, hogy kövesse őket: az FDD megjegyzi, hogy 2007-ben több mint 450 főiskolai és egyetemi elnök írt alá nyilatkozatot a tudományos bojkottok ellen, és a Jewish Virtual Library rögzíti, hogy nem kevesebb mint 250 egyetem képviselői utasították el Izrael vagy izraeli tudományos intézmények bojkottját (FDD). A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmoud Abbas, 2013-ban Dél-Afrikában azt mondta, hogy nem támogatja magának Izraelnek a bojkottját, miközben másokat a települések bojkottjára kért. A PA és a BDS nem ugyanaz a projekt (FDD).

Miért nevezik a kormányok diszkriminatívnak

A nyugati kormányok az állampolgárságon alapuló izraeli bojkottokat nagyjából úgy kezelték, mint a korábbi Arab Liga-bojkottot: a kereskedelemben alkalmazott megkülönböztetésként, nem hétköznapi ellenvéleményként. A Jewish Virtual Library 38 amerikai államot számol, ahol törvények, végrehajtási rendeletek vagy határozatok elriasztanak az olyan cégekkel kötött közbeszerzésektől vagy befektetésektől, amelyek bojkottálják Izraelt. 2023-ban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megtagadta az Arkansas Times v. Waldrip ügy tárgyalását, és ezzel helyben hagyta az Eighth Circuit ítéletét, amely szerint Arkansas vállalkozói igazolási törvénye az ügyben alkalmazva nem sértette a First Amendmentet (JVL). A H. Res. 246 ellenezte a BDS-t, miközben megerősítette az amerikaiak jogát, hogy bármely kormányt, így Izraelét is, bírálják, és 2019. július 23-án 398–17 arányban ment át (JVL).

Németország Bundestanja 2019. május 17-én határozatot fogadott el, amely szerint „a BDS-mozgalom érvei és módszerei antiszemiták”. A szöveg azt írta, hogy a BDS taktikái „elkerülhetetlenül a náci jelszóval, a ‘Kauft nicht bei Juden!’ felkiáltással keltenek társítást” — „Ne vásárolj a zsidóktól!” A szavazás politikai volt, nem büntető törvénykönyv, és jogilag nem volt kötelező (FDD). Franciaország legfelsőbb bírósága 2015. október 20-án helybenhagyta azoknak az aktivistáknak az elmarasztalását, akik izraeli áruk szupermarket-bojkottjára szólítottak fel, és a felhívást nemzeti származás szerinti megkülönböztetésre uszításként kezelte (AJC). A nemzeti törvényhozások nem kezelték a BDS-t hétköznapi ellenvéleményként.

A diszkriminációs érv nem azon múlik, hogy tilos volna bírálni az izraeli politikát. Kettős mércén és egy végállapoton múlik. A BDS gazdasági és kulturális büntetést szervez a zsidó állam ellen a világ megszállói, emberi jogokat sértő szereplői és etnikailag meghatározott politikai közösségei között, és az izraeli egyetemeket, művészeket és civileket legitim célpontként kezeli. A H. Res. 246 kimondta, hogy a mozgalom „nem ismeri el, és sok támogatója kifejezetten tagadja a zsidó nép nemzeti önrendelkezési jogát”. Ezt a vonalat húzza sok kormány: a politika miatti tiltakozás hétköznapi; egy kampány, amelynek alapítói elutasítják a zsidó szuverenitást „Palesztina bármely részén”, valami más.

2023. október 7. után ez a vonal könnyebben látszott. A Hamász mészárlása és az azt követő városi háború a BDS keretezésében további ok volt Izrael elszigetelésére. Az FDD rögzítette, hogy a kampány méltatta „a fegyveres ellenállás igazolt alkalmazását az elnyomók katonái és civiljei ellen”, ahelyett hogy egy, Izrael zsidó államként való megszüntetésére elkötelezett mozgalmat a béke akadályaként kezelt volna (FDD). Aki az izraeli célkijelölés nyilvántartását akarja, nem a kampány összefoglalóját róla, megnézheti a filmet és a külön jegyzetet a népirtás vádjáról. A 2005-ös felhívást nem írták újra. Úgy kell olvasni, ahogy megírták.